Mélyen a város tetején…
Egy éves a BudapestDeepCafé Radio és VJ Show a Justmusic.Fm-en!
Szinte alig hisszük el, olyan gyorsan elrepült ez az egy év. A Justmusic.Fm-en 2008 őszén indult el az a show, mely a világon egyedülálló módon közvetít egyszerre DJ-mixet és VJ showt élőben. Igaz, ehhez egy olyan médiafelületre is szükség volt, mint a Justmusic.Fm, ahol nemcsak hallgatni, hanem nézni is lehet a műsort. A BDC brigád remekül felismerte a rádióban rejtőző lehetőségeket, s maximálisan ki is aknázta azt. A show házigazdája a két kiváló DJ, Rizkid és Kormix, valamint a ragyogó VJ, Six. A csapat időközben öttagúvá fejlődött, így az ifjú Nermal mint lemezlovas, valamint a bájos hölgy, SeNoN mint VJ erősíti a színvonalat. Hétről-hétre bukkannak fel kedd esténként 22 óra és éjfél között a virtuális térben, s eresztik ki a világhálóra a lenyűgöző zenéket és képeket. Az audiovizuális gyönyöröket fokozandó, szinte minden alkalommal újabb és újabb szaktársakat invitálnak a stúdióba, ezzel téve a látni- és hallgatnivalót még inkább változatossá. Jóllehet, a név arra utal, hogy a főszerepet a műsorokban a deep house kapja, a zenei stílusok tekintetében igen széles a paletta, a már említett deep house-tól a tech house-on át egészen technóig, a tribalig és a progressive house-ig mindenféle válfaját fellelhetik a BDC-ben azok, akik hajlandóak egy kicsit megerőltetni magukat, s ébren maradni ilyen késő esti időpontig. Aki viszont rászánja magát, az bizonyosan nem csalódik, olyannyira, hogy nem csupán a szeme marad nyitva, hanem a szája is az ámulattól…
A BudapestDeepCafé csapata az egyéves évfordulót is önmagához híven egy méltó ünnepi adással kívánja „megülni”: 2009.szeptember 15-én egy minden szempontból lehengerlő négyórás showt csinálnak élőben a Justmusic.Fm stúdiójában. Este 8-tól éjfélig pörögnek majd a korongok és a képek a fülünk hallatára és a szemünk láttára. A műsorban a házigazda DJ-k mellett vendégek is közreműködnek, méghozzá back to back formában. A felállás a DJ-pultban a következőképpen alakul majd: Rizkid & Kormix, Nermal & Naughty Nora, Madox & Lank, Nigel Snorter & Arnou, Sterestrip & Zajac, Marcelo Mas & No Solution. A látványt mindehhez a két rezidens VJ, SeNoN és Six szolgáltatja.
Külön köszönet a Justmusic.Fm vezetőségének, hogy áldását adta erre a nem mindennapi kezdeményezésre, illetve magára a négyórás maratoni showra, és nem utolsó sorban Schiipmannek, a Bonus Track műsor házigazdájának, hogy átengedte erre az alkalomra a saját két órás adásidejét a BDC crewnak!
Legyetek résen, helyesebben online szeptember 15-én este (is), és ünnepeljetek a BudapestDeepCafé csapatával a www.justmusic.fm –en!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése